Ki jár jól, ha jövőre kivezetik a szuperbruttót?

szuperbruttóAz idei évben csak az alacsony keresetűek esetében - lényegében az átlagbér alatt keresőknél - lehetett már mellőzni az adóalap-növelést. Az évi bruttó 2,424 millió forintnál, vagyis havi 202 ezer forintnál többért dolgozóknál pedig maradt a bruttósítás, vagyis az említett éves határ feletti rész 27 százalékkal megnövelt értéke után kellett kiszámolni az szja-t. A tavalyi kormányzati nyilatkozatok szerint ez 2013-tól a magasabb keresetűek esetében is kivezetésre kerül. Így pedig ténylegesen megszűnne a kvázi progresszív szja-rendszer, és maradna az egységes 16 százalékos kulcs.

A Menedzsmentfórum kalkulációi során kiderült (melyet egy gyermektelen alkalmazottra nézve végeztek el), hogy ennek a lépésnek az előnye igazán majd a magas fizetésért dolgozóknál fog érződni, ők ugyanis akár több mint 10 ezer forinttal is többet vihetnek haza a szuperbruttó kivezetésének köszönhetően. Ezzel szemben az átlagbér közelében keresők, tehát a bruttó 210-220 ezer forintos fizetésért dolgozók alig pár százforinttal többet kapnak majd kézhez 2013-tól. Esetükben lényegében nem is érződne a lépés hatása.



Ez azt jelenti, hogy egy bruttó 210 ezer forintos dolgozó 137 550 forintos nettó bére jövőre mindössze 346 forinttal lesz magasabb az ideinél, ami még félszázalékos növekedést sem jelent

- természetesen csak abban az esetben, ha más változás az szja-ban és a járulékokban nem történik. 300 ezres bérnél közel 5000, egymilliósnál 34 ezer forinttal vihetnek haza többet a dolgozók.

Menedzsmentfórum